„A legelejétől próbáltunk profin hozzáállni”

Békés Péter a The Medley’s blues-rock zenekar gitárosa, de az évek során a zenélés mellett a koncertek szervezését is átvette, ekkor döntötte el, hogy szeretne a zeneiparban dolgozni. Bár még csak pár hete vette kezébe zenei menedzser tanúsítványát, már saját zenekarán túl a New Level Empire-ért is felel turnémenedzserként, nyáron pedig dolgozott a Szigeten és a Campus fesztiválon.
 

 
bekes_peter_05_570
 
„Én zenész vagyok alapvetően, vagy legalábbis zenész oldalról indultam neki ennek az egésznek. Van egy saját zenekarom és kb. másfél-két évvel ezelőtt döntöttem el, hogy szeretnék a zeneiparban háttérmunkákat is végezni”- kezdi a mesélést Békés Péter. Első tapasztalatait saját zenekarában a The Medley’sben szerezte, ahol az évek során a zenekarvezetőtől szépen lassan átkerültek hozzá a koncertszervezői feladatok, most már pedig a zenélés mellett, menedzserként is felel a zenekara ügyes-bajos dolgaiért. A csapat kezdetben hobbizenekarként indult, majd megnyertek egy tehetségkutatót Szegeden, ennek köszönhetően pedig a Honeybeast előzenekaraként járták be az országot és tettek szert jelentős tapasztalatra. „Velünk egyidős zenekarokhoz képest több színpadi rutinnal bírunk  a közös turné miatt”- mondja.
 
„2012-ben volt az első koncertünk és nagyon sokáig hobbizenekarként működtünk, már csak azért is, mert mindannyiunknak ez volt az első zenekara és nem igazán értettük mi fán terem a zeneipar. Nagyjából azóta, hogy elkezdtem a sulit kezdtük kicsit komolyabban venni, illetve a Honeybeast turné elég nagyot dobott rajtunk, azóta úgy gondoljuk, hogy ezt profin is lehet csinálni.”
 
bekes_peter_03_570
 
A Majdnem Híres Rocksuliba 2015-ben iratkozott be: „Nagyon-nagyon tetszett a képzés, mind a gyakorlati, mind az elméleti része. Sokan az elejét, a zenetörténeti részt nem szerették, de én azt is nagyon bírtam. Jól fel volt építve, mindig volt egy kis elmélet és amennyit tudtak, gyakorlatot is vittek bele. Voltak meghívott előadók, körbejártunk stúdiókat, a Budapest Parkot, az A38-at… Én alapvetően arra számítottam, hogy nagyon sok újat nem fog mutatni, de mégis rengeteg dolgot, akár elméletben – mondjuk, hogy kell leszervezni egy nagyobb koncertet – akár pedig gyakorlati megvalósításban és főleg kontaktokban nagyon sokat segített” – mondja. A képzés során a hallgatók egy projekt munka keretében a gyakorlatban is megmutatják mit tanultak. Péter és csoportja a The Medley’s-nek szervezett klipbemutatót: „A klipbemutatónk volt a projektmunka, ami alapvetően nem is az én ötletem volt, hanem egy csapattársamé, de örültem neki, hogy így alakult és tök jól sikerült. Az egyik lány a Facebook kommunikációért felelt, a másik a sajtókommunikációt végezte, az én feladatom pedig az volt, hogy összefogjam az egészet, tárgyaljak a helyekkel. Végül az Ellátóháznál maradtunk.”
 

 
A már emlegetett tehetségkutatónak köszönhették a tavasszal bemutatott klipet és egy EP felvételt is, ami a zenekar első turnéjához vezetett. „Az EP-t Szegeden vettük fel a Honeybeast hangmérnökével, Kocsis Vilmos „Körtével”. Ő hívott minket tavaly novemberben, hogy lenne-e kedvünk csatlakozni a turnéhoz előzenekarként. Nyilván volt, nagyon örültünk neki” – meséli. „Kis zenekarként borzasztóan hálásak voltunk a lehetőségért. 40 percet kaptunk, mindig nagyon figyeltünk arra, hogy időben jöjjünk le a színpadról, időben álljunk be. A legelejétől próbáltunk profin hozzáállni. Körte, a hangmérnök a végén mesélte, hogy ég és föld volt az első és az utolsó koncert közötti hangbeállásunk. Ehhez fontos a színpadi rutin, hogy a beállás, hogyha öt perced van rá, akkor is a lehető legjobb legyen, ha pedig van rá egy órád, akkor se hülyeségekkel töltsd el, hanem a lehető legjobban legyen beállítva a hang. A mai napig tudtunk ebből profitálni.” Szintén a turnénak köszönhető Péter új turnémenedzseri állása: „A Honeybeast menedzserét, Dadant is ott ismertük meg. Tudta rólam, hogy ezt a sulit végzem, így kb. egy másfél hónapja hívott fel, hogy a New Level Empire-nek keresnek turnémenedzsert, van-e kedvem. Azonnali igen volt a válasz.”
 
A zenekarozás és a turnémenedzserkedés mellett Péter jelenleg fordítóként dolgozik, középvezetői munkáját hagyta ott azért, hogy a zeneipari és zenészi karrierjére tudjon koncentrálni. „Az volt az egyik fő ok emellett, hogy nem szeretek irodában ülni napi 8 órát, nem szeretném egész életemben ezt csinálni.”
Nyáron belekóstolt a fesztiválokon való munkába is, a Campuson színpadmester helyettesként dolgozott, a Szigeten pedig az Európa Színpadnál volt babysitter, de a szívéhez legközelebb a menedzsment áll. „Ez a kettő, menedzsment és turnémenedzsment, bár a színpadi menedzsment is nagyon tetszett.”
 
bekes_peter_04_570
 
Saját zenekara menedzsereként a bookingért felel, illetve a zenekarvezetővel közösen dolgozzák ki a különböző mérföldköveket, hogy hol akarnak tartani fél vagy egy év múlva és hogyan építsék fel a kommunikációt. Ez a stratégiai gondolkozás egyébként körülbelül akkor kezdte jellemezni a zenekart, amikor útra keltek a Honeybeasttel, akkor kezdték maguk is elhinni, hogy lehet belőle valami: „Nehezen találjuk meg a közönségünket, de most már látjuk, hogy nagyjából kik lehetnek azok és tudatosan rájuk is megyünk. A turnén a legtöbb helyen a közönség bejött az előzenekarra is és tetszett nekik szerencsére. Egyelőre Budapesten próbáljuk megvetni a lábunkat és aztán elindulni vidékre, bár a Honeybeast turné kicsit közbeszólt, mert rengeteg vidéki helyszínen találkozott velünk a közönség.”
 
A tudatos karrierépítésnek hála pedig már pontosan megvan a terv, hogy mi a célja a The Medley’s-nek a következő időszakban, de menedzserként is megvan a jövőkép: „Zenekari szinten az elkövetkezendő egy-két évben pedig még az előzenekaros létet preferálnánk. Saját bulinak Budapesten kívül még nem nagyon van értelme és itt is évente maximum egy-kettőnek. Most kijövünk majd egy új albummal, jelenleg írjuk a számokat. Szeretnénk először Budapesten megerősödni még jobban és aztán szépen lassan elindulni vidékre. A másik oldalon pedig remélem, hogy minél többet tudok együttdolgozni a New Level Empire-rel és aztán az ott megszerzett kapcsolatokat később a menedzseri pályafutásomba is belevinni. Úgy, hogy akár másik zenekart is viszek, hiszen ez szerepel a terveim között, hogy saját jogon menedzseljem, ne a saját zenekaromat. Mert olyan még nem volt.”

 

Szöveg: Nagy Kátya, Fotó: Pozsonyi Roland

 

Legyél Te is Majdnem Híres!

Bővebb információ a Majdnem Híres képzésekről

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…