DLT_220

Darvasi Tamás Líviusz egy igazi zeneipari kaméleon: színpadmester, produkciós menedzser, koncert és rendezvényszervező egy személyben. Közel tíz éve dolgozik a szakmában, kezdetben zenészként, majd koncertszervező/zenekari menedzserként. Jelenleg színpadmesteri és „gasztro tervezői” pozícióban gyűri az ipart.       Színpadmesterként ő felel azért, hogy minden flottul menjen: megtervezi az adott nap/este pontos menetrendjét, a fellépő zenekarokkal…

Eladni a szponzornak a zenédet, ez mindkét félnek hozhat hasznot. Ha a szponzor okos, többet profitál a reklámzenének használt számból, mint maga a dallam. A produkció hitelét, a rajongóit is megszerezheti egyben, és a zenekar is növelheti a népszerűségét egy-egy jó reklámmal. Linczényi Márk a hamarosan induló  We Love Music kurzus vezetője, a Kolin zenekar…

220

Február 21-én induló We Love Music kurzus vezetője, Linczényi Márk a magyar zeneipar egyik legsokszínűbb figurája: zenész, kommunikációs szakember és producer is egyben. Márkó szerzőként, producerként és előadóként három saját brandet alapított (KOLIN, Thomas Mark, Antilope Kid), emellett az ország egyik legkeresettebb reklámzene szerzője, és más előadónak is dolgozik szerzőként, producerként. Évekig dolgozott zenei újságíróként…

02 jan

We Love Music

marko1_220

Produceri útmutatások egy sikeres zenei brand felépítéséhez, az előadói karakter megtalálásához, a zenében rejlő kommunikációs és szponzorációs lehetőségek maximális kihasználásához. A kurzuson megoldásokat keresünk COVID okozta zeneipari válságra.   Előadó: Linczényi Márk Zenész, kommunikációs szakember, producer. Márkó szerzőként, producerként és előadóként három saját brandet alapított (the Kolin, Thomas Mark, Antilope Kid), emellett az ország egyik legkeresettebb…

08_220

A magyar könnyűzene megkerülhetetlen alakja, aki egy személyben menedzser, kiadóvezető, PR szakértő, promóter, kulturális nagykövet. Jeges Zsolt a MamaZone kiadó alapítója és igazgatója, DJ Bootsie, a Fran Palermo, a Middlemist Red, Stahl Barbara és számos hazai produkció volt és jelenlegi menedzsere, nem mellesleg a Madjnem Híres egyik vendégelőadója. Gyakorlatilag egyszemélyes zenei exportirodaként folyamatosan a magyar…

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…