„Életem egyik legjobb döntése”

Boross Zoltán az első évfolyammal járta ki a Majdnem Híres Rocksulit, azaz egyike volt hazánk első 20 akkreditált könnyűzenei menedzsernek.  Egy jó kedélyű éjszakának köszönheti első zenekarát, a KisHerceget, akikkel azóta is együtt tolja a banda szekerét, sőt, most már a Meztelen Diplomaták, a Pegazusok Nem Léteznek és részben az Amber Smith ügyeit is ő intézi. Szép nyarat zártak: idén már több kisebb-nagyobb fesztivál színpadjára is felállhattak a zenekarok. De hogyan juthat el egy feltörekvő hazai zenekar az első fesztivál koncertekig? Boross Zolival a Meztelen Diplomaták kapcsán jártuk be az idáig vezető utat.  

 

,Akkor indult el a Majdnem Híres Rocksuli, amikor megláttam a hirdetést bár még nem nagyon tudtam, hogy ez mit is takar, de a zene mindig érdekelt. Az évek során rájöttem, hogy bár zenész nem leszek, lehet, hogy érdekes lenne a háttérmunka, ami végül eléggé be is jött. Nagyon tetszett a képzés és azt is élvezem, ami azóta történt.” – Mesél a kezdetekről Boross Zoli, akinek a zene szeretete nem volt új keletű: zenei általánosba járt, ahol klarinétozott és dobolt is, de az intenzív gyakorlás helyett jobban érdekelte az, ami a háttérben zajlik.

 

borosszoli_2_550

 

A tanfolyam vége után pár nappal lementem a Dürer Kertbe egy sok zenekaros bulira és ott lépett fel a KisHerceg is. Finoman szólva is spiccesek voltak, de nagyon jó zenét játszottak, így hirtelen felindulásból odamentem hozzájuk és megkérdeztem, hogy van-e menedzserük. Mondták, hogy még nincs, erre én közöltem velük, hogy most már van. Persze, utána komolyan is leültünk megbeszélni a dolgokat. Ők voltak az első produkció, akikkel elkezdtem dolgozni.” – emlékszik vissza az első találkozásra. És míg rájuk ő talált, a Meztelen Diplomaták már egyenesen Zolit szemelték ki menedzserüknek: „Szacsvay Gergő szintén velünk járt az első évfolyamba, akkor még basszusgitározott és ő intézte a zenekar körüli ügyeket is, viszont rájött, hogy ez nem feltétlen neki való szerep, illetve akkoriban kapott állást külföldön. Felvetette nekem, hogy lenne-e kedvem menedzselni őket. Rábólintottam, és ez életem egyik legjobb döntésének tűnik.”

Így átvette a stafétát a srácok korábbi menedzserétől és elkezdték együtt alakítani a zenekar jövőjét és imázsát:„Ilyenkor az ember azt alkalmazza elsősorban, amit megtanult: fel kellett építeni egy koncepciót a zenekar körül és újra kellett gondolni azt, hogy működik mind zeneileg, mind sajtó, pénzügyi és imidzs szempontból. Majd elkezdtünk tudatosan építkezni, aminek szép lassan jövögettek is az eredményei.”

 

meztelenek_550

 

A beach-pop zenekar azóta Zoli közreműködésével kiadta Sellő Grand Hotel című első nagylemezét, bemutatkozott a ciprusi International Youth Music Expón, több számukat felkapta a Petőfi Rádió és a Class Fm is, a Dánok, dánok, dánok című dalukat rotációban játszotta az MTV is. Az országos nézettség és hallgatottság ellenére azonban így is idő, mire egy-egy zenekar a klubokban, fesztiválokon, sőt vidéken is megveti a lábát, így a Meztelen Diplomaták is több ízben előzenekaroskodott az Intim Torna Illegál, a Kaukázus, a Kiscsillag vagy éppen a Péterfy Bori & Love Band előtt vidéken. Sok zenekar életében az egyik áhított fordulópont az első fesztiválkoncert, így a Diplomaták számára is fontos pont volt a Fishing On Orfű, a Bánkitó és a Művészetek Völgye fesztiválokon való fellépés: „A fesztiválozás apró és hosszantartó építkezéssel zajlik. Nyilván, nem árt, ha egy vidéki fesztivál esetében a zenekar már játszott az adott városban, tehát valamilyen szinten megismertette magát a helyi közönséggel, másrészt pedig a szakmában pörögnek a nevek, a szervezők is látják, hogy kik azok a zenekarok, akik jól mennek, megbízhatóak, jó zenét és bulit csinálnak, így idővel ezek a zenekarok egyre inkább megkapják fesztiválokon is a lehetőséget arra, hogy szerepeljenek. Alapvetően fontos, hogy a menedzsmentnek minél jobban kiterjedt kapcsolati hálója legyen, mert bármennyire is szép, nem szabad azt gondolni, hogyha az ember random e-maileket küld idegeneknek, azokra reagálni fognak. Le kell rakni a névjegyet mind a zenekar, mind a menedzsment oldaláról, hogy egy banda ott legyen a fesztiválokon.”

 

borosszoli_1_550

 

 

A társaság a koncertezés mellett már az őszre és az új dalokra koncentrál. Nyáron jelentették meg Prieger Zsolt producerkedésével és Schram Dávid hangmérnöki közreműködésével készült legújabb dalukat, a Nyelved hegyén-t, melyhez a csapat gitárosa, Seltsam János forgatta a videót, az őszt pedig szeptember 18-án nyitották meg a GMK-ban.

 

 „Nagyon szeretem a srácokat – ilyenkor szokták azt mondani, hogy mind szakmailag, mind emberileg kiváló a kapcsolat – másrészt pedig imádom a zenéjüket. Bár nyilván tarthatnának előrébb is, de alapvetően büszke vagyok arra, ahova a zenekarral együtt eljutottunk az elmúlt kb. három és fél évben.”- zárja a beszélgetést a menedzser.

 

Bővebb információ az induló képzéseinkről itt érhető el vagy fordulj hozzánk az info@mhrs.hu e-mail címen!

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…