Majdnem Híres Mesterkurzosok

Magyar zeneipar világszinten

 
Hiánypótló képzéssorozatot indít a Majdnem Híres Rocksuli. 2016 őszen több olyan kurzusunk indul, amelynek segítségével zeneipari szakemberek, előadók és a zeneipar iránt érdeklődők egyedülálló, nemzetközi színvonalú és naprakész tudást sajátíthatnak el.

Jelentkezz!

 

Nemzetközi brand- és piacépítés – Andries van Wieren

 
A sorozat indító kurzusának vezetője  Andries van Wieren, ismert holland zeneipari szakember, aki azért utazik Budapestre hogy magyar zeneipari szakemberek számára is bemutassa: a nemzetközi piacra jutás ma már nem elképzelhetetlen, csak a megfelelő stratégia kell hozzá. Három sikeres pályázónak személyes tanácsadás keretében Andries van Wieren segít összerakni azt a stratégiai tervet, ami a külföldi piacra jutást nyitja meg a produkciók előtt, majd egy nyilvános beszélgetésen megosztják a tapasztalataikat a közös munkával kapcsolatban.

 

Andries van Wieren világkörüli turnén volt az amerikai Sister Sledge szupergrouppal, és a holland Luie Honddal. 3S Music a zenei menedzsment és booking cége, amellyel olyan együttesek nemzetközi karrierjét egyengette, mint az Amsterdam Klezmer Band vagy a Dope D.O.D. Mindezek mellett D’Drive School of the Arts-on tanít zeneipari szakembereket.

 
andries_560
 
A pályázat beadási határidje  október 10.
Supervising Andries van Wierennel: október 17
A supervising díja: 28 000 Ft
Nyilvános beszélgetés: október 17. 18h.
 
Bővebb információ a kurzusról:
www.mhrs.hu/mesterkurzusok

Jelentkezz!

 

Digitális zeneüzlet A-Z-ig – Bodrogi András

 
A sorozat második képzése a Digitális Zene Üzlet A-Z-ig kurzus Bodrogi Andrással. Andrást talán már nem kell bemutatni a hazai zeneipari közönségnek, hiszen évek óta nemzetközi színvonalon dolgozik, azért hogy minél több produkció minél tudatosabban használja ki az online piac adta lehetőségeket.
 
Lehet hogy hihetetlen tűnik, de ma is meg tudsz élni a zenéből. Ehhez mindössze okosan kell használnod az internet és a közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeket, és Bodrogi András képzésén mindent megtudhatsz arról, hogy ezt hogyan is kell megtenned.

 

IMG_3149

 

A kurzuson a zeneipar, a lemezipar jelenének, változásainak megértése, a várható piaci helyzet, a digitális zenefogyasztás jelenére és jövőjére való felkészítés mellett, konkrét gyakorlati útmutatásokat kapsz, amelyeknek segítségével haladó szintig viszünk Facebook, Youtube, iTunes, Spotify, Deezer, Google Play szolgaltatások kezeléséből.

 

Kurzus kezdés: október 20. 18h
Helyszín: 1075 Károly krt 3/a.
Óraszám: 15×180 perc
A kurzus díja: 125 000 Ft
Bővebb információ a kurzusról:

 

www.mhrs.hu/mesterkurzusok
http://www.mhrs.hu/digitalis-zeneuzlet-a-z-ig/

Jelentkezz!

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…