Mesterkurzusok

ZENEI MENEDZSMENT
ARTISTOKNAK

KÖZÖS KURZUS AZ imPRO SCHOOLlal

 

FESZTIVÁLAKADÉMIA
BÓNA MÁRK

 

1. Zenei Menedzsment Artistoknak

Közös kurzus az imPro Schoollal

 

A kurzus célja, hogy átfogó és naprakész zeneipari ismereteket nyújtson a résztvevőknek, amellyel saját produkciójukat sikeresen építhetik a rendkívül változékony zeneipari közegben. A képzés során minden olyan területet ismertetünk, amelyek nélkülözhetetlenek egy sikeres produkció elindításához, a már meglévő produceri vagy zene- és dalszerzői karrier fellendítéséhez.

 

A kurzus túllép az elméleti kereteken, mivel számos gyakorlati tanáccsal, információval segítjük a hallgatókat, valamint a képzés során mindenki lehetőséget kap arra, hogy a saját produkcióján gyakorlatban is kipróbálja a tanultakat, és az előadók mentorálásával elmélyítse, és hasznosítsa a megszerzett ismereteket.

Jelentkezz!

Időtartam: 10 hét

Indulás: 2023. február 20. 18h

Csoportlétszám: max 12 fő

Órák időpontja: hétfő 18-21h között, összesen 10 alkalommal, 2023. február 20 – május 8. között

A képzés díja: 190 000 Ft, az imPro School és az MHRS volt és jelenlegi hallgatóinak pedig 170 000 Ft (A részletfizetési lehetőség mindkét esetben adott!)

 

Tematika:

- Általános zeneipari menedzsment - 3 óra
- Zeneipari kommunikáció és brandépítés – 9 óra
- Digitális zeneterjesztés – 4 óra
- Szerzői jog, publishing és sync alapok – 2 óra
- Booking – 1 óra
- Zenei export – 1 óra

Jelentkezz!

 

HOL ÉS MIKOR ZAJLIK A KÉPZÉS?

Zeneipari menedzsment artistoknak című képzésünk az imPro HQ-ban, a 1066. Budapest, Teréz körút 60-ban zajlik.

A képzés 10 alkalmas, és 2,5 hónapig tart.

Az órák hétfőnként 18-21h között lesznek megtartva.

AMIT TUDNOD KELL BEIRATKOZÁS ELŐTT

A képzés során az elméleti előadásokhoz számos gyakorlati feladat is társul, amelyekkel saját projektedet építheted, éppen ezért fontos, hogy az előadások ideje mellett plusz idővel számolj az otthoni feladatmegoldásokra.

Értékelési módszerek: szóbeli értékelés az oktatóktól

 

Oktatók

A Majdnem Híres Rocksuli tanári gárdája és válogatott oktatók:

Berta Zsuzsi (A38)
Biczó Andrea (Budapest Park, Halmos Béla Program, Fran Palermo, The Qualitons)
Bodrogi András (The state51 Conspiracy, digitális zeneterjesztés szakértő, mentor)
Csányi Rita (The Anahit, imPro School kurzus vezető)
Fernbach Erika (Majdnem Híres Rocksuli)
Kedves Péter (Belau)
Nagy Lucia (HOTS)
Réz György (Majdnem Híres Rocksuli)
Szabó Tamás (Black Baron Stúdió, Central Publishing)
Tóth Péter Benjámin (Artisjus)

 A képzés tematikáját összállította: Fernbach Erika (Majdnem Híres Rocksuli), lektorálta: Vincze Judit (imPro School)

 

FELVÉTELI

Erre a kézésre felvételi nincs, azonban előnyt jelent a kurzus elvégzésében, ha már van egy meglévő zenei projekted, amihez kötődően a feladatokat el tudod végezni.

 

KINEK AJÁNLJUK?

Azoknak, akik saját produkciójukat szeretnék építeni up-to-date zeneipari tudáson alapulva.

Jelentkezz!

 

2. Majdnem Híres Fesztiválakadémia

 

A magyar zeneipar legjobban és legnyereségesebben működő iparágainak egyike a fesztiválszervezés. Erre a speciális sajátosságokkal bíró munkára készít fel a Majdnem Híres Rocksuli új Mesterkurzusa, ami hasznos lehet már a szakmában dolgozó szakemberek számára, és azoknak is, akik szeretnének fesztiválszervezőként dolgozni, és professzionálisan, hatékonyan végezni a munkájukat. A főként a Sziget Fesztiváliroda szakembereire építő képzés a szaknyelvtől a fesztivál stratégiákig a gyakorlatban napi szinten hasznosítható tudást nyújt, és az újgenerációs zenei fesztiváloktól a nemzetközi fesztiválok szervezéséig foglalkozik a változóban lévő fesztiválpiac kihívásaira adott válaszokkal

Jelentkezz!

 

Kurzusvezető: Bóna Márk

A kurzus vezetője Bóna Márk igazi reneszánsz ember a magyar fesztivál iparágban. A nemzetközi fellépők bookingjától a technikai megvalósításon át, a stagehandek munkájáig a legtöbb munkafolyamatot ismeri, és évek óta rendszeres óraadóként oktatja is a fesztiválszervezés témáját a Majdnem Híres Rocksuli zeneipari menedzsment képzésén. Bookerként és korábban a Zöld Pardon programszervezőjeként is dolgozott. 2004 óta vesz részt a Sziget Fesztiváliroda munkájában programszervezőként, színpadtechnikai vezetőként. Dolgozott klubokban, mint a legendás Kultiplex, vagy a Barba Negra Track, de szervezett tízezres rendezvényt is a Budapest Sportarénában,  de részt vett és vesz többek között a  Strand Fesztivál, OhMyDeer és TE! Feszt munkájában.

 

Az órák időpontja: 2023. február 28. – 2023. május 16., keddenként 17.30-tól
A kurzus óraszáma: 11*180 perc (összesen tizenegy alkalom) + 1 vizsga alkalom
A részvétel követelményei: érettségi
A kurzus értékelésének módja: vizsga, valamint a képzéssel párhuzamosan projektmunkában vesznek részt a hallgatók
A kurzus díja: 180 000 Ft
A kurzus helyszíne: Budapest VII. ker. Károly krt. 3/a, Oktatóterem
Kapcsolat: info@mhrs.hu

 

Tematika:

A kurzus tematikája a fesztiválok tervezésétől kezdve a a biztonságtechnikán, az engedélyeztetésen, a bookingon, PR-kommunikáción, vendéglátáson át minden lényeges területet érint, amelyek elengedhetetlenek ahhoz hogy sikeres rendezvényt szervezz. A kurzus vezetője és vendégelőadói évtizedes fesztiválszervezői múlttal rendelkeznek, a saját területükön az ország legjobb szakembereinek számítanak, és a Sziget Fesztiváliroda munkatársa.

Jelentkezz!

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…