MHRS Zeneipari képzések #újratervezés

A Majdnem Híres Rocksuli szervezői évtizedek óta dolgoznak a zeneiparban, és 12 éve foglalkoznak a képzéssel, de a 2020-as helyzethez hasonlóval mi sem találkoztunk.

 

creative-smartphone_600

 

Nem is tehettünk mást, mint vártunk, aggódtunk a járvány miatt, és aggódtunk a zeneiparban dolgozó munkatársaink, barátaink sorsáért, munkájáért. És ahol tudtunk, beszéltünk arról, hogyan, milyen kommunikációs vagy technológiai megoldásokkal lehet átvészelni a zeneiparban dolgozó cégek számára az iparágat a korlátozások miatt sújtó válságot.

 

Most júliusban azt látjuk, hogy lassan újraindul az élet, újra szólhat élőzene a klubokban, igaz egyelőre csak 500 fő alatti rendezvényeken. Soha ennyi kérdés nem jött hozzánk, hogyan oldjunk meg különböző problémákat az új helyzetben, és soha ennyi jelentkező nem volt a képzéseinkre, holott még nem kezdtük el hirdetni, hiszen azt sem tudtuk megtartjuk-e őket.

Beszélgetve a zeneipari dolgozókkal és szereplőkkel, illetve a jelentkezőkkel, nyilvánvalóvá vált, hogy nekünk (is) tovább kell mennünk az utunkon, ahogy az iparág is dolgozik. Indulnak új zenekarok, szervezik a koncerteket, fesztiválokat, sok új, soha nem volt extrém helyzetet kell kezelni, most van igazán szükség olyan szakemberekre, akik stabil iparági tudásukból fakadóan képesek gyors és jó döntéseket hozni, és ezt a sok jelentkező fel is ismerte. Képzéseinken idén az #újratervezés lesz fókuszban, hogyan lehet a hektikus, állandó és gyors változásokra reagálni, milyen válaszokat adjunk a folyton változó piacon.

 

A Majdnem Híres soha nem csupán képzésként működött. Alapításunk idején is katalizátora szerettünk volna lenni a magyar zeneiparnak, az egész részeként segíteni és fejleszteni az egyik legfiatalabb művészeti ág hazai útját. Most sem szeretnénk megállni a képzéseknél. Idén újraindítjuk korábban szüneteltett klubestjeinket a piacot érintő aktuális témákban, ingyenes és nyílt tanácsadásokat szervezünk hogy minden érdeklődő zeneipari szereplő a lehető legjobb válaszokat adhassa a következő évek kihívásaira.

 

Vigyázzunk egymásra, vigyázzatok magatokra!

 

MHRS csapat

Erika, BB, Krisztián, Gyuri

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A ZENEI MENEDZSMENT KÉPZÉSRŐL 

 

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…