„Nekünk az a dolgunk, hogy felmenjünk a színpadra zenélni és a maximálisat nyújtsuk”

Ha egy menedzsment jól működik, a zenekarnak „csak” annyi a dolga, hogy zenéljen, a szervezés oroszlánrészét pedig a mögöttük tevékenykedő menedzser, kiadó, sajtós végzi el. A Middlemist Red pályája az elmúlt évben rohamosan ível felfelé, a tavalyi Deezer Young Guns győzelem után pedig idén már túl vannak első külföldi turnéjukon és meghívást kaptak Európa legnagyobb zeneipari eseményére, a MIDEM-re is. A megszaporodott koncertek lebonyolításához, a zökkenőmentes munkához szükséges egy erős háttérvár. De hogy működik a közös munka? A Middlemist Red tagjaival, Deli Somával, Nóvé Somával, Ürögdi Ábellel és Papp Dáviddal, valamint a zenekar menedzserével, Győrffy Mátéval és kiadójuk, a MamaZone vezetőjével, Jeges Zsolttal beszélgettünk erről.

 

mmr_2014_2_Kránicz_Richárd_560

A kezdetekkor kevés zenekar tudhat magáénak menedzseri segítséget, ilyenkor jobb híján egy aktívabb tag veszi kezébe az irányítást és foglalkozik a zenekar körüli szervezéssel. Az MMR-nél Deli Soma basszusgitáros vette kezébe az ügyintézést. „Amennyire lehetett, próbáltam tudatosan intézni a feladatokat, alapjáraton, amit tudtunk, az az, hogy nem szabad a fenekünkön ülni és várni a csodát, hanem írogatni kell a helyeknek, más zenekaroknak, hogy játszani szeretnénk velük. Mátét is úgy ismertem meg, hogy játszottunk a Képzelt Város előtt (Győrffy Máté a Képzelt Város gitárosa is – szerk.), koncert után beszélgettünk, segítettem nekik visszapakolni, nem sokkal később pedig megkeresett, hogy szükségünk van-e menedzserre. Örültünk neki, megkérdeztem tőle, hogy kiket menedzselt eddig, mondta, hogy még senkit, aztán megnyugodtam, mert kérdeztem, hogy tanulta-e valahol és elmondta, hogy most végezte el a Majdnem Híres menedzserképzést.” – Emlékszik vissza Deli Soma a kezdetekre. „Az elején az volt a terv, hogy majd ketten csináljuk Mátéval, amíg ki nem derült, hogy én tökre nem vagyok jó ebben.”

 

Az elején egyetlen elvárásuk volt a fiúknak, hogy ne nekik kelljen csinálni a koncertek szervezését, hogy tudják Mátét kommunikálni, mint menedzsert, hogy egy kézben menjenek a dolgok, de az elmúlt idők során rengeteget tanultak is tőle: „Máté már zenél egy ideje, koncertezik fesztiválokon, tök sokat tud a zeneiparról. Alapvetően hozzáállást tanultunk tőle, akár azt, hogyan kell viselkedni a színpadmesterrel vagy a hangosítóval.. fingunk sem volt az egész iparról. Ha megyünk valahova, akkor ő is ott van velünk, nem úgy, mint ahogy sok más zenekarnál látjuk. Megbeszéli a cateringet, intézi a számlázást, kölcsön adja a gitárját: Máté az ötödik tagunk, aki nem játszik semmilyen hangszeren a zenekarban.” – mondják.

 

győrffymáté

 

Az Index Számmal vagy a Deezer Young Guns-szal érkező sikerre persze még senki sem számított, mikor először leültek megbeszélni a jövőt.

„Próbáltam őket felkészíteni arra, hogyan indul el egy zenekar Magyarországon, hogy mennyi energiát kell befektetni az elején, hogy ne várjanak sok mindent a kezdetekkor. Végül a vártnál sokkal jobban alakultak a dolgok és hamar, egy fél év alatt jutottak odáig, hogy már fesztiválokon is megállták a helyüket, idén pedig már szinte minden hazai fesztiválon és külföldön is ott vannak.”-

emlékszik vissza Máté. A Deezer Young Guns után egyértelművé vált, hogy a fiúknak érdemes külföld felé nyitni. „ A Deezer jó apropó volt arra, hogy beemeljem a zenekart a CEETEP-be (Central European Talent Exchange Programme, ami egy európai tehetségkereső-felfedező program – szerk.). Ennek köszönhetően pedig már felléptek Csehországban a Rock For People fesztiválon, a francia MIDEM-en és a szerb EXIT-en is.” Sőt, a srácok év elején első Európa turnéjukat is megcsinálták, ahol Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és Lettországban is felléptek. „A turné összeállításánál arra figyeltünk, hogy minél több országot érintsen, de ne emésszen fel olyan költségeket, amit a zenekar még nem tud kitermelni, hiszen első turné során általában az útiköltséget is nehéz kitermelni. Azt kell szem előtt tartani, hogy mi az, ami beindíthatja az automatizmust, hogy bekerüljön a zenekar egy olyan európai körforgásba, amikor már nem nekünk kell verni az asztalt, hogy koncertezni szeretnénk, hanem az van, hogy tavasszal felhívunk pár helyet és onnan öngerjesztő folyamatként elkezdik hívni a csapatot fesztiválok kisebb színpadjaira, klubokba. De előtte látniuk kell, hogy van színpadi rutinja a zenekarnak, nem egy kripli banda, akik nem érnek oda időben stb. 2016 lehet már az az év, ahol az előző évi külföldi fellépések hatására még többet lesz lehetőségük kint játszani.” – Meséli Jeges Zsolt, aki a MamaZone kiadó vezetőjeként a külföldi kapcsolatokért is felelős.

mmr_2014_3_Kránicz_Richárd_560

 

A külföldi kluboknál elsősorban olyan helyeket kerestek meg, ahol már volt kapcsolat, tapasztalat előző zenekar által, de szerencsére külföldön is vannak olyan klubok, amiknek saját törzsközönségük van, így adtak több száz fős közönségnek koncertet a prágai Roxy klubban, de meglepetésükre olyanokkal is találkoztak, akik kifejezetten ismerték korábbról és szerették a zenekar zenéjét.

 

A Balti-régió és Németország mellett a csapat júniusban Cannes-t is meghódította, ahol a MIDEM, Európa legnagyobb zeneipari konferenciája és expója nagyszínpadán léptek fel, az Artist Accelerator keretében, ahol olyan szakemberek segítettek nekik, mint a Pitchfork zenei magazin alapítóelnöke, vagy Harvey Goldsmith, legendás koncertrpomóter. „Nagyon sok szép ígéret hangzott el, kaptunk kontaktokat, kérdés, hogy ezek az ígéretek mennyire valósulnak meg. Az ilyen eseményeken alapvetően kooperatívnak kell lenni, beletartozni a társaságba, mert szeretnek pofát is társítani a névhez és az e-mail címhez. Tudniuk kell ilyenkor, hogy te ki vagy és kit képviselsz.”- Mesél a külföldi konferenciákon, showcaseken szerzett tapasztalatokról Zsolt.

 

mmr_2014_4_Kránicz_Richárd_560

Deli Soma szerint az egész zenekarozásnak két oldala van: egyrészt van a stratégiai munka, másrészt van a lényeg, a kreatív munka, azaz maga a zenélés, a kettő között pedig fontos a balansz: „Ennek az egésznek egységnek kell lennie és ezt baromi nehéz. Most nekünk volt hasonló mélypontunk pár hónappal ezelőtt, amikor úgy éreztük, hogy stratégiailag jól megy az egész, de pont annak ment a rovására, amit szeretünk és úgy gondoltunk az egészre, mint egy szakmára, amit nem szabad. Most viszont vannak új dolgaink, januárig megvannak a tervek, nem vagyunk egy ilyen besavanyodott zenekar.”

 

A következő cél, amit szeretnének elérni az Eurosonic fesztiválon való fellépés, ami a legnagyobb zenei vásár, belépő lehet más nagy európai fesztiválokra, nagyzenekarok elé való koncertezéshez, ismert európai klubokhoz. És hogyan érintik az ilyen vásárok a zenekart? „Én végigittam a MIDEM-et, a Zsolt meg nem aludt. – Nevet Deli Soma. – Ezt a részét nem mi csináljuk, ilyenkor nekünk az a dolgunk, hogy felmenjünk a színpadra zenélni és a maximálisat nyújtsuk ott. Csak a zenéléssel kell foglalkoznunk.”

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…