“Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk Jucival.

 

martajudit560

 

Milyen érzés, hogy belecsöppentél egy olyan zenekarba, akik, ha nem is ugyanebben a felállásban, de már 2009 óta együtt vannak?

Nagyon szuper, ugyanakkor mindenképpen kihívás volt bekapcsolódni az együttes életébe, mivel azelőtt még nem dolgoztam zenekarral. Már korábban is hallgattam a zenéjüket és mindig nagyon klassz zenekarnak tartottam őket, így nem volt kérdés, hogy el tudnám-e képzelni a közös munkát. Mindamellett nem mindig egyszerű dűlőre jutni bizonyos kérdésekben, négyen vannak és általában négyféle elképzelésük van, de a végén mindig sikerül kompromisszumot kötni, úgy hogy mindenki elégedett legyen.

 


Hogy nézett ki az első megbeszélés, miután felkért a zenekar, hogy legyél a menedzserük?

Megbeszéltük, hogy mit szeretnének, mik a terveik a jövőre nézve, én pedig ehhez próbálom alakítani az elképzeléseimet és ötleteimet. Ami elég nehéz a fent említett különbségek miatt, egyben izgalmas is.  Sokszor újra kell tervezni, de ezek szerintem mindenképp építően hatnak a zenekarra.  Épp elkezdték már a nagylemez készítését a srácok – amit a Beside single-lel be is harangoztak -, amikor bekapcsolódtam hozzájuk. Ezt a single-t nemrég hallhatta a közönség a GMK-ban, ahol a szintén Majdnem Híres Rocksulis kötődésű The Adolescensszel játszottak.

 

 

Mennyire volt tisztában a zenekar vele, hogy hogyan működik ez az iparág?

Tisztában vannak vele hogyan működik a zeneipar, de ők nem foglalkoznak különösebben az iparági ügyekkel, nem mennek a trendek után, nem ez határozza meg a zenekart. Sokkal inkább az önkifejezés egy formájaként tekintenek a zenére, persze jó lenne nem az üres koncertteremnek játszani és nem a próbateremnek írni a dalokat.
Próbálkoztak a koncertszervezéssel is, de nagyobb energiát nem fektettek ebbe sem, jöttek az alkalmak, megkeresések és valahogy mégis mindig sikerült színpadra állniuk olyan külföldi zenekarok előtt, mint a The Horrors kistesójának számító TOY vagy az idén Szigetre is ellátogató Crystal Fighters.
A közösségi média terén is vannak még teendők, a Facebook mint kommunikációs csatorna lehetőségeit sem használták ki a legmegfelelőbben, például a második EP-jük, a Personal Party bemutatójának promóciójában is volt, amit hibának találtam. Persze akkor ők ezzel nem foglalkoztak, mert nem tartották annyira fontosnak, de ahhoz, hogy a zenéjük eljusson a befogadókhoz nem árt használni ezeket a platformokat.

 

Neked milyen érzés most először menedzselni egy zenekart?

Nagyon izgalmas, sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel. Mikor az MHRS-ba mentem felvételizni, emlékszem a Bébé (Bihari Balázs, a Majdnem Híres Rocksuli egyik alapítója –szerk.) megkérdezte, hogy milyen területek érdekelnek és én bármit szívesen csináltam volna kivéve ezt. Egyszerűen nem tudtam elképzelni magamat ebben a szerepben, amiben közrejátszott az is, hogy akkor fogalmam sem volt, hogy mi is egy menedzser feladata.  Aztán az órákon átvett témákon keresztül megismerkedtünk többek között a zeneipar szereplőivel is, és egy átfogó képet kaptunk a zeneipar működéséről is. Az órákon a zeneipar több szegmenségen is dolgozó előadók adták át gyakorlati tapasztalataikat, így nagy segítséget nyújtottak nekünk az elindulásban.

 


Mik a további terveitek a zenekarral?

A srácok már régóta szeretnének egy klipet készíteni, ha minden jól megy szeptemberben erre sor is kerül, mégpedig a Beside-on hallgatható Depravityhez.  A premiert egy vetítéssel is egybe szeretnénk kötni, illetve Beke István közreműködésével dolgoznak a nagylemezen is, ami még az idén elkészül.  Ebben az évben még két koncertre biztosan lehet számítani, utána pedig a lemezbemutatóra készülünk.

 THe pUnch Facebook oldal

 

Az interjút készítette: Nagy Kátya.

 

LEGYÉL  TE IS MAJDNEM HÍRES! – OKTÓBERBEN ISMÉT INDUL  A ZENEI MENEDZSER KÉPZÉS A MAJDNEM HÍRES ROCKSULIBAN! JELENTKEZÉS ÉS INFO: info@mhrs.hu

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • Sziget Backstage – Hogyan kommunikál a fesztivál köztársaság?

    Manapság egyetlen rendezvény sem engedheti meg magának, hogy előkészületeiből kihagyja az online kommunikációt, ahol első kézből értesülhetnek a fesztiválozók a programokról vagy éppen a jegyárakról. A fesztivál ideje alatt pedig kiemelten fontos, hogy minden változásról azonnal értesüljenek a szigetlakók. Ennek a web koordinációjáért felel Kálmán Tamás, volt Majdnem Híres hallgató, aki a fesztivál ideje alatt…

  • Hogyan lesz valakiből turnémenedzser?

    – interjú Imre Zsolttal, a Mocsok 1 Kölykök turnémenedzserével   Imre Zsolt nem sokáig tétlenkedett, már az elméleti képzés elején jelentkezett gyakornoknak Kovács Ákos Dadanhoz, aki szinte egyből beültette a zenekari buszba a turnémenedzserkedéssel kacérkodó srácot. Azóta a Mocsok 1 Kölykökkel második fesztivál szezonját nyomja végig, ő igazgatja az Audio Love Nation ügyes-bajos dolgait, de…