Képzések
A 2025-26-OS KÉPZÉSÜNK MEGTELT. Magyarországon egyedülálló képzésünket ismert szakemberek tartják számos vendégelőadó bevonásával. Elméleti és gyakorlati óráinkon nemcsak könnyűzene- és zeneipar történettel foglalkozunk, hanem megismertetünk a zeneipar (lemezkiadó, zeneműkiadó/publishing, szerzői jogok, zenei marketing és PR-eszközök, koncert-, turnészervezés, fesztiválok) működésével és a popkultúra határterületeit jelentő egyéb ismeretekkel.
Az MHRS 16 éve működő zenei menedzsment képzése két évesre bővült, mert így a hallgatók az egyes zeneipari témákban bővebb tudást kaphatnak. Tulajdonképpen minden témát érintünk már az alapképzés során, de az idő szűkössége miatt nincs volt lehetőség elmélyedni ezekben. Összeállítottunk egy olyan képzési struktúrát, amely azokon a területeken nyújt gyakorlati és elméleti tudást, amelyek a 21. századi zeneiparban nélkülözhetetlenek. Az első masterclass év után már készülünk a következő évfolyamra, ahová ugyanúgy, mint idén, kizárólag olyan hallgatók jelentkezését várjuk, akik az MHRS alapképzést elvégezték.
Jelentkezési határidő: október 10.
Látni és látszani életfontosságú a kreatív vállalkozások esetében. Ennek szinte egyetlen felülete az a pár social media platform, amelyeken mindenki az idejét tölti, kommunikál és tájékozódik. Az MHRS zenei menedzsment mesterképzése során a social media tanegységből kinőtt Kreatív Social Media menedzsment kurzus segítséget ad a tartalomgyártás során felmerülő nehézségektől a hatékony hirdetés tervezésen át a lebonyolításig a social media jelenlét összes folyamatában. Így az itt megszerzett tudás alkalmas kisvállalkozások, saját projektek egyéni menedzselésére, és a nagyobb vállalkozások social media menedzser munkakörének betöltésére is, bármelyik kreatív és kulturális területen.
A magyar zeneipar legjobban és legnyereségesebben működő iparágainak egyike a fesztiválszervezés. Erre a speciális sajátosságokkal bíró munkára készít fel a Majdnem Híres Rocksuli új Mesterkurzusa, ami hasznos lehet már a szakmában dolgozó szakemberek számára, és azoknak is, akik szeretnének fesztiválszervezőként dolgozni, és professzionálisan, hatékonyan végezni a munkájukat.
A kurzus célja, hogy átfogó és naprakész zeneipari ismereteket nyújtson a résztvevőknek, amellyel saját produkciójukat sikeresen építhetik a rendkívül változékony zeneipari közegben. A képzés során minden olyan területet ismertetünk, amelyek nélkülözhetetlenek egy sikeres produkció elindításához, a már meglévő produceri vagy zene- és dalszerzői karrier fellendítéséhez.
2025-ben a képzés nem indul, a képzés anyagát Masterclass programunkban érheted el. A hazai zenekarokat sikerrel kijuttatni a külföldi piacokra hosszú távú munka. A COVID-éra lecsengése után ismét lehet hosszabb időszakra tervezni ezen a területen, így a magyar zenei produkciók újra aktívan dolgozhatnak az álmaik megvalósításán.