Akinél jó kezekben vannak az álmok
Szabó Réka, az Akvárium programmenedzsere Szabó Réka gyerekkorában igazságügyi orvosszakértő szeretett volna lenni, de a CSI utáni érdeklődését hamar felváltotta a zene. Már 16 évesen megfogalmazódott benne, hogy a zeneiparban szeretne dolgozni, segíteni színpadra kerülni olyan előadóknak, akik megérdemlik, hogy ott legyenek. Réka ma az Akvárium Klub programmenedzsere, mellette pedig a Margaret Island zenekarnál…
Úton-útfélen
– interjú a Blahalouisiana zenekarral és turnémenedzserükkel Nagy Gergővel A turnémenedzser sok esetben egy összekötő kapocsként működik a zenekar és az általános menedzser között, ő az, aki a legtöbb időt tölti a bandával, miközben eléggé érti a koncertezés és az úton levés minden rezdülését, jól osztja be az időt és ideális esetben, tudja milyen…
„Életem egyik legjobb döntése”
Boross Zoltán az első évfolyammal járta ki a Majdnem Híres Rocksulit, azaz egyike volt hazánk első 20 akkreditált könnyűzenei menedzsernek. Egy jó kedélyű éjszakának köszönheti első zenekarát, a KisHerceget, akikkel azóta is együtt tolja a banda szekerét, sőt, most már a Meztelen Diplomaták, a Pegazusok Nem Léteznek és részben az Amber Smith ügyeit is ő…
Ha egy menedzsment jól működik, a zenekarnak „csak” annyi a dolga, hogy zenéljen, a szervezés oroszlánrészét pedig a mögöttük tevékenykedő menedzser, kiadó, sajtós végzi el. A Middlemist Red pályája az elmúlt évben rohamosan ível felfelé, a tavalyi Deezer Young Guns győzelem után pedig idén már túl vannak első külföldi turnéjukon és meghívást kaptak Európa legnagyobb…
Hallgatók
-
“Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”
Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…
-
„Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”
Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…
-
„Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”
Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti. „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…