Három kérdés Linczényi Márkóhoz, a We Love Music kurzus vezetőjéhez

Kinek a feladata, hogy a Grammy díjas hangfelvételhez hasonló zenét készítsen a reklámokhoz, ami olyan, de mégsem? Mit érdemes tudni a hazai zeneipar helyzetéről brandépítés szempontjából? A We Love Music kurzus vezetőjét, Linczényi Márkót faggattuk.

 

marko3_fb_negyzetes_560

 

1. Mi a szereped a zeneiparban, mint reklámzene szerzőnek / producernek?

Én felelek azért, hogy minél távolabb kerüljünk a stockzenétől, minél közelebb az egyedi zenéhez. Én vagyok az, akitől azt kérik, hogy három nap alatt másoljak le pontosan egy Grammy díjas hangfelvételt úgy, hogy rá is lehessen ismerni, meg ne is. És én vagyok az, akinek ezt a feladatot úgy kell megoldania, hogy az ügyfél és az ügynökség is elégedett legyen, és én se kapjak levélbombát a tévénézőktől.

 

2. Hogyan látod a hazai zeneipar helyzetét brandépítés, szponzoráció szemszögből?

A hazai zeneipar esetében még gyerekcipőben jár ezen a terület. A filmipar az, amelyik már jóval előrébb tart, illetve a reklám, ahol szükségszerűen létezik és létezni is fog. Így egy kicsit alárendelt szerepben kell a két iparág között úgy lavírozni, hogy közben művészileg értékelhető zenei tartalom jöhessen létre, amivel – miután bevételt termelt a két említett iparágból – kezdhetünk bármit a későbbiekben, akár zenekarosdit is játszhatunk. Ez utóbbi – véleményem szerint – pusztán azért fontos, hogy zenekari cimkével ellátva felértékelje a későbbiekben eladásra szánt tartalmainkat.

 

3. Miért hasznos a kurzus, miért kell ezt tanulni?

Rengeteg időt/jópofizást/mutyizást/nyalást megspórolhatunk vele. Ahhoz, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen felépíteni egy zenekari brandet, hogyan kell szakmai kapcsolatokat kiépíteni és azokat ápolni, hogyan kell kommunikálni, jogosítani, értékesíteni stb. egyrészt nagyon rá kell érnünk, másrészt nagyon szerencsésnek kell lennünk. Úgy érzem, mindkettő ritka kiváltság, ezért érzem szükségszerűnek egy olyan kurzus létezését, amely naprakész kézikönyvül szolgál zenészeknek, managereknek, bookereknek, sajtósoknak.

 

 

Hamarosan indul a WE LOVE MUSIC kurzus – bővebb információt a képzésről itt érhetsz el!

Ha érdekel a kurzus vagy jelentkezni szeretnél, keress minket az info@mhrs.hu email címen! 

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…