Megmutatjuk, hogyan dolgozz profi módon a zeneiparban!

Mesterkurzusok a 10 éves Majdnem Híres Rocksuliban

 

A zeneipari menedzsment nem ma vált összetett tevékenységgé, régebben is egyszerre volt szükséges hozzá kommunikációs, jogi, gazdasági-pénzügyi és logisztikai tudás. Az utóbbi tíz évben azonban a piac még ezekhez képest is drámai változásokon ment keresztül. A zeneipar a tech iparág részévé vált. A zene világa végleg globalizálódott, ahol az egész világon időben egyszerre jelennek meg és hatnak a produkciók. Végül ma már nem (csak) a zene a termék, az ingyenes kínált dalok a produkciók brandjein keresztül termelnek bevételt.

black-and-white-music-headphones-life_560

Az idén 10 éves MHRS ezért úgy állította össze idei Mesterkurzusait, hogy a három fontos téma kurzusa külön is, egyben is elvégezhető legyen. Időben egymás után kezdődnek a képzések, így mind a három kurzust egy áron jóval olcsóbban végezheted el, mint egyesével!

 

A zene terjesztése, jelenléte és monetizálása az interneten, a külföldi siker építése vagy a zenei brand létrehozása és működtetése három olyan terület, ahol hamar érzi a zenei menedzser, hogy megakadt, valamit nem tud, amitől jobban menne a menedzsment ezen területe. Esetleg megoldja a problémákat, de nem is tudja, hogy milyen lehetőségeket szalaszt el, vagy milyen bevételektől esik el.

 

A három képzés együtt 180 000 forint

Jelentkezem együtt a három képzésre!

Lássuk a három kurzusvezetőt!

Utak a külföldi zenei színtérre

Jeges Zsolt, a Mamazone Records vezetője, a Take Berlin Promotion alapítója, CEEntral Party menedzsere, az ELMA tagja, a Zene Ünnepe koordinátora.

 

jeges_560

 

“A zene szerencsére nemzetközi áru. Ma már szinte minden piac nyitott, de ezzel a befutásban reménykedő produkciók száma is a végtelenhez közelít. Ebből a zenei óceánból csak úgy tudod kiemelni a zenekarod, ha pontosan ismered a megcélzott ország vagy régió zeneiparának szerkezetét, és azt a bonyolult zenei hálózatot, amit a nemzetközi szervezetek, showcase fesztiválok, klubhálózatok, támogatási programok jelentenek. A hatalmas piaci és kulturális különbségek miatt az egyes országokban és régiókban a stratégiák és lehetőségek teljesen eltérőek lehetnek. Ezt mi is tudjuk, ezért ha szükséges, pont a te a produkciódra szabott stratégiát rakunk le a képzés végén az asztalra. Eddig még nem volt magyar világsztár, dolgozzunk azon, hogy legyen! Persze igazából ez sem kell ahhoz, hogy a megfelelő csatornákat megtalálva megélj végre a zenédből a választott külföldi piacon.”

 

A három képzés együtt 180 000 forint

Az Utak a külföldi zenei színtérre díja 80 000 forint

Az Utak a külföldi zenei színterekre képzés időpontja: szeptember 24. – november 5.

Jelentkezem együtt a három képzésre!

Jelentkezem csak az Utak a külföldi zenei színtérre képzésre!

 

We Love Music – Zenei brandek

Linczényi Márkó zenész, kommunikációs szakember, producer, rendszeres óraadó az ELTE kommunikáció szakán, aki az RTL Klub Hungary’s Got Talent műsorának zsűritagja is volt.

Kolinos_Marko

 

“Régen a zene volt a termék, és a zenei tartalom gyártása és terjesztése volt a legnagyobb feladat. Ma mindezt könnyen megoldhatjuk magunk is, de a naponta megjelenő hatalmas mennyiségű zenei tartalom miatt most a hallgatók elköteleződését a legnehezebb elérni. A zenei brand építésének legnagyobb feladata, hogy az egyszeri zenehallgatóból elkötelezett rajongót varázsoljon,  és ne hagyja kihűlni benne a kötődést a produkció iránt.  A mesterkurzuson megtanulhatod, hogyan tekints külső, produceri szemmel a saját brandedre, hogyan pozícionáld, és hogyan válassz annak megfelelő kommunikációs filozófiát és stratégiákat, valamint hogyan építs fel a zenekarodhoz kapcsolódó new business modelleket, és hogyan alakíts ki megfelelő partner kapcsolatokat. A képzés egyben gyakorlati is, a kurzus során projektmunkaként a hallgatók brandjeit építjük közösen.”

 

A három képzés együtt 180 000 forint

A We Love Music kurzus díja 80 000 forint

A We Love Music képzés időpontja: november 12. – december 17.

Jelentkezem együtt a három képzésre!

Jelentkezem csak a We Love Music képzésre!

 

Digitális zenei üzlet

Bodrogi Bozán András, digitális zenei szakértő, újmédia-menedzser, minősített YouTube szakértő-tréner, és emellett maga is alkotó zenész, dalszerző-énekes.

bodrogi_560

A zenéd ma szinte kizárólag digitális felületeken, az interneten, okostelefonon keresztül juthat el a rajongókhoz. Ez a közeg folytonos és nagyon gyors változásban van, aminek már önmagában a követése sok időt és tudást követel. A cél kettős: eljuttatni a zenédet minél több hallgatóhoz, így növelve a produkció ismertségét, és minél nagyobb bevételhez jutni a digitális felületeken.

 

„A tartalom gyártása, optimalizálása, a megjelenés megtervezése, folyamatos feladatokat jelent, legyen szó a Spotify-ról, a Deezerről, a Youtube-ról vagy akár a Facebookról. A siker kulcsa nem csupán a folyamatos tartalomgyártás, hanem az is, hogy jó időzítéssel, a lehető legtöbb bevételt termelve, a megfelelő felületeken jelenjen meg. Egyfelől a megszületett tartalmat kell minél hatékonyabban eljuttatni a befogadókhoz, másfelől magukat a rendelkezésünkre álló csatornákat kell optimalizálni a sikerhez. A kurzus során ehhez személyre szabott tanácsokat is adunk, ha működő produkciót hozol a képzésre.”

 

A három képzés együtt 180 000 forint

A Digitális Zene Üzlet színtérre díja 80 000 forint

A Digitális Zene Üzlet képzés időpontja: január 14. – március 8.

Jelentkezem együtt a három képzésre!

Jelentkezem a Digitális Zene Üzlet képzésre!

 

 

Hallgatók

  • “Sokkal jobb, mint amire számítottam, tele vagyok ötletekkel és elképzelésekkel.”

    Márta Judit úgy kezdte el az MHRS könnyűzenei menedzser képzését, hogy minden szerepkörben el tudta magát képzelni, kivéve menedzserként. Ma, a THe pUnch zenekar menedzsereként folyamatosan szervez és intézkedik, miközben hatalmas mosollyal az arcán mesél a zenekarral való munkájáról. Hogyan mentek az első lépések és hogyan lehet bekapcsolódni egy működő zenekar véráramlatába menedzserként? Erről beszélgettünk…

  • „Ha már zenekar vagyunk, tegyünk úgy, mintha mi lennénk a Coldplay”

    Balázs Konrád idén fejezte be második képzését a Majdnem Híres Rocksuliban. Zenekara, a Twentees ügyeinek az intézése közben azonban a legtöbb „leckét” a saját bőrén is megtapasztalta már, a tanultaknak köszönhetően pedig egyre tudatosabban tud építkezni zenekarával: a kezdeti visszautasítások után jöttek az „igen” e-mailek, a Boldogság Kht. mellett pedig több daluk is rendszeresen pörög…

  • „Mindig viselkedj úgy, mintha vérprofi lennél”

    Domonkos Lívia nem mindennapi úton csöppent a zeneiparba: tehetségkutatón induló édesanyjának segített elsőként, majd végképp magába szippantotta a zenei világ. Livi szeptemberben kapta kézhez könnyűzenei menedzser bizonyítványát, elsősorban social media vonalon mozog otthonosan, de már dolgozott a VOLT fesztiválon band carként, jelenleg pedig a Jáde Nyúl útjait egyengeti.     „Úgy kezdődött, hogy anyukám énekesnő…